Gyümölcsöző Együttműködés

 
 

Menedzsment

A Grape Solutions egy magántulajdonban lévő cég, melyet az üzleti alkalmazások fejlesztésében, szoftvertesztelésben és projekt menedzsmentben szerzett szakmai tapasztalatokkal rendelkező szakemberek vezetnek.

Fekete Csaba Csongor, Vezérigazgató

Fekete Csaba Csongor

Csongor 1995-től foglalkozik adatbázis alapú üzleti megoldásokkal. Az ELTE-n Matematika – Informatika szakon majd Corvinus Vezető Képző Intézetében  IT Management szakon szerzett diplomát. Magyarországon elsőként épített fel BI kompetencia központot, majd a világ egyik legnagyobb bankjánál vezető szerepet töltött be CRM és Adattárház / BI felelős EMEA szintű regionális igazgatóként. Több Machine Learning projektet vezetett és több mint 10 országban vezetett be Big Data Stream Processing-re épülő CRM megoldásokat. 2015 elején foglalta el a vezérigazgatói pozíciót a Grape Solutions-nél. Egy kislány büszke édesapja.

Bencsik Tamás, Stratégiai tanácsadó / Partner

Bencsik Tamas

Tamás 1995 óta dolgozik IT területen. Tamás szoftver mérnöki végzettséggel kezdte fejlesztői karrierjét 1995-ben. Nyolc évnyi fejlesztői és architect tapasztalat után managerként folytatta pályafutását, 2005-ben szerezte Közgazdász MBA diplomáját. Magyar, Egyesült Államokbeli és Svájci ügyfeleinkkel project managerként/delivery managerként dolgozott együtt. Egy kislány büszke édesapja.

Ács Péter, Értékesítési igazgató

Ács Péter

Péter aktívan több mint 10 éve van jelen a hazai és a külföldi informatikai piacon. A Szegedi Tudományegyetemen szerzett közgazdász, illetve a ELTE-n jogi szakokleveles közgazdász diplomát, valamint számos egyéb oklevelet (mérlegképes könyvelői diploma, VAP befektetés-elemzői diploma). Péter 8 évet töltött el a hazai bankszektorban különböző területeken (audit, folyamatfejlesztés, kockázatkezelés, termék –és projekt menedzsent, értékesítés-támogatás és értékesítés). 2011-től Péter 5.5 évet dolgozott nagy nemzetközi informatikai vállalatoknál megoldás presales, valamint üzletfejlesztési és értékesítési munkakörökben, hazai és külföldi piacokat egyaránt felügyelve, elsősorban a Pénzügyi és Telco szektort illetően. A Grape csapatához 2016. augusztusában csatlakozott, mint értékesítési igazgató. Egy kisfiú és egy kislány büszke édesapja.

Kovács József, Projektigazgató

Kovács József

József 2004 óta dolgozik az IT szektorban, miután Mérnök informatikus másoddiplomát szerzett. Több mint 10 éven át vett részt különböző ERP rendszerek implementálásában és üzleti alkalmazásfejlesztési projektekben több féle szerepkörben: üzleti elemző, tanácsadó, projektvezető. Tapasztalatot szerzett több üzleti területen: logisztika, kereskedelem, közlekedésirányítás, személyszállítás, közigazgatás. Posztgraduális képzés során MBA végzettséget szerzett valamint rendelkezik érvényes PMP minősítéssel is. 2016 április óta dolgozik a Grape-nél. József két lány büszke apukája.